Nemzeti Regatta 2018-ban is Siófokon!

2018-ban a Balatoni Hajózási Zrt. június 9-10-én szervezi meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlásversenyét Siófokon. Siófok várossá válásának 50. évfodulója alkalmából 50 települést fognak vendégül látni a szervezők – írja közleményében a BAHART.

A Nemzeti Regatta egy olyan rendezvény, amelynek keretein belül az ország településeinek lehetősége nyílik megmutatni a saját helyi értékeit, mindezt nyári klímában és nyüzsgésben, közönségszórakoztató versenyszámokkal kísérve. Az előző két év szolgál bizonyítékul, hogy mekkora településmarketing értékkel bír a fesztiválon való jelenlét a települések számára, gondoljunk csak a 2017-es évből a mohácsi busókra, a zirci betyárokra vagy a Borsod megyei apró falu – Füzér – sikerére a vitorlásversenyben.

Új bemutatkozó lesz idén a települések között Tolna városa és Nagykőrös, valamint biztosan lehet majd találkozni az elmúlt két alkalommal dobogós Csopakkal és a születésnapos Siófokkal is.

A BAHART azt ígéri, hogy idén még az eddiginél is izgalmasabb programokkal és versenyszámokkal készül színesebbé tenni a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében szerveződő, a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai koordinálásával rendezett családbarát fesztivált. Érdemes tehát már most Siófokra tervezni a 2018. június 9-10-i hétvégét, hiszen az eseményen fellép Király Viktor, a TNT, „A Dal 2018”-ba is bejutó Patikadomb zenekar, záróakkordként pedig a Kowalsky meg a Vega gondoskodik a jó hangulatról! Ördög Nóri már harmadik alkalommal lesz az esemény háziasszonya.

Forrás: http://www.nemzetiregatta.hu/

Képek forrása: Balatoni Hajózási Zrt.