Oldtimer Show

Újdonságok és programok a 2018-as Oldtimer Show-n!

Tisztelt érdeklődők!

A 2018-as Oldtimer Show-n ismét új kiállítási anyagot láthatnak a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Ezúttal minden eddiginél nemzetközibb lesz a felhozatal! 11 országból fognak Budapestre érkezni oldtimer gyűjtők, hogy bemutassák féltve őrzött kincseiket. Külföldi oldtimer restaurátor cégek is be fognak mutatkoznak a budapesti Oldtimer Show-n. Lesznek igen ritka és méregdrága példányok is kiállítva. Néhány az érdekesebbek közül: Mercedes Special Roadster, Bugatti sportautó, fakerekű antik autók, 100 évesnél öregebb motorkerékpárok, stb…. A keleti blokk gyártmányairól sem feledkezünk meg! A 30-as évek Praga modelljeitől kezdve a szocialista éra legkülönbözőbb nosztalgia autó típusai lesznek láthatók, a Csajkától a Warszawáig. Bemutatjuk Magyarország legkevesebb kilómétert futott, eredeti állapotú Ladáját is, melyben csak 493km van. Sőt! Lesz itt egy teljesen új állapotú, 4,5km-t futott 1960-as évjáratú Moszkvics is, ami abszolút rekord nemzetközi kiállítások viszonylatában is. Az autókon és a motorokon kívül autóbuszok, teherautók, traktorok, stabil motorok, gőzmozdonyok és vasúti kocsik is bemutatásra kerülnek. Az Oldtimer Show jellegzetessége, hogy minden járműtípusból csak 1-1db-ot mutatunk be. A bemutatott oldtimer járművek száma így is eléri az 500db-ot! A járműveken kívül számos reto tárgy, korabeli ruhák és autómodell kiállítás fogja erősíteni a nosztalgia érzést. A korabeli jelmezekbe öltözött hostess lányaink örömmel fognak majd modellt állni az emlékfotók elkészítéséhez. J

A kiállítócsarnok elrendezésében újításokkal állunk elő, valamint interaktív bemutatók is lesznek idén a mozdony körfűtőházban. A kiállítás 3 napja alatt egy Datsun veterán sportautót fognak összeépíteni a restaurátorok a látogatók szeme előtt. Az összeépítés mozzanatairól percenként fotót fogunk készíteni, így a rendezvény vége felé már a teljes összeépítési folyamat egyben látható lesz egy monitoron. Az autózás őskorából bemutatunk egy igen érdekes darabot: Henry Ford első robbanómotoros járműve lesz látható az Orient csarnokban, az 1896-ban született Ford Quadricycle. A kiállításon az eredetivel megegyező másolat lesz látható, melyet többször be is fogunk indítani a közönség előtt. Szintén a mozdony körfűtőházban az 1-es vágányon gőzmozdony feltöltést láthat a közönség, ebéd után. Ugyanitt kiállítással egybekötött élő rádióamatőr forgalmazás is lesz. 

Érdemes lesz idén is eljönni a Vasúttörténeti Parkba családostól, hiszen rengeteg díjmentesen kipróbálható gyerekprogram lesz a 10 hektáros parkosított területen. Régi idők mezőgazdasági termelőeszközeit lehet kipróbálni: kukaricamorzsoló, daráló, tökpucoló, stb... Meg lehet nézni a Csabai Tájház múzeumot, ahova betérve a világhírű Csabai Kolbászt megkóstolhatják a látogatók. Lesz a gyerekeknek 3db állatsimogató karám 50db állattal, valamint népi játszótér 40 féle népi játékkal. Ez mind ingyen! Ezen kívül díjmentesen kifestik az arcukat a vasútikocsi színpadon és egész nap ugrálhatnak a légvárban vagy csúszdázhatnak a légcsúszdán. Díjmentes lesz a WC-mosdó használat is, valamint a parkolás. A szervezők díjmentes Fesztiválbusszal szállítják az Oldtimer Show utasait a rendezvény teljes nyitvatartása alatt oda-vissza a Nyugati-Pályaudvartól a Vasúttörténeti Parkig. A Vasúttörténeti Park természetesen vasúton is megközelíthető. Az Esztergomi vonalon a „Vasútmúzeum” megállónál hétvégén megáll a vonat. 

A felnőttekről sem feledkeztünk meg a programokkal. Nosztalgia játékra hívjuk fel őket, ami annyit jelent, hogy aki az Oldtimer Show-ra retro öltözetben érkezik, az mind ajándék Sápi Gyümölcsbor kóstolást kap. Sőt! A három legkorhűbb ruhát viselő pár 1-1 üveg gyümölcsbort és 1-1 Alpa Gloves bőr autós kesztyűt kapnak ajándékba. A játék mindhárom rendezvénynapon tart. Tehát érdemes és mindenképp hangulatos az Oldtimer Show-ra régi korok ruháiban érkezni! A rendezvényen lesz Gasztro utca, ahol boltban nem kapható kolbászokat, sajtokat, fűszereket és egyéb kézműves ételeket lehet vásárolni. Lesznek más kiegészítő rendezvények is: Kalandjárók Kiállítás, Kézműves Vásár, Oldtimer Találkozó és Fanat-x Tuningautó Kiállítás a család tinédzser tagjainak. Ezen a részen bemutatási lehetőséget kapnak a retro tuningautók is. A füves területen elhelyezett veterán traktorokat az öreg szakik folyamatosan indítgatják. Az oldtimer harckocsikra fel lehet majd mászni a veterán parancsnok engedélyével. Ezen a hétvégén a Vasúttörténeti Park összes interaktív programja életre fog kelni: mozdonyforgató, sínautó, lovasút, hajtány, kerti vasút és egy felfűtött gőzmozdony, ami a masiniszta fülkéjében szállítja az utasokat.

Kihagyhatatlan program az egész családnak, fantasztikus látnivalók az oldtimerjármű szerelmeseknek. Évente csak egyszer! Az Oldtimer Show-ra jegyeket elővételben az ismert jegyirodákban és interneten is lehet vásárolni. A helyszínen készpénzen kívül bankkártyával, SZÉP kártyákkal és Erzsébet Utalvánnyal is megvásárolhatók a jegyek.

A rendezvényről bővebb információkat honlapunkon: www.oldtimershow.hu és közösségi oldalunkon találják: www.facebook.com /Oldtimer Show