Látnivalók

Bujó-lik - Ságvár

Ságvár egyik nevezetes pontja, amelynek történetéről nem találunk írott anyagot, csak a szájhagyományra hagyatkozhatunk....

Siófok Fő tér

"Siófok nem csak a Balaton mentének, de hazánknak is egyik legismertebb nevű, s leglátogatottabb fürdője, mely a legnagyobb főúri igényeket is kielégíti, sőt fejedelmi személyeket is befogadhat." (Sági János...

Festetics-kastély - Dég

A kastély 1810 és 1815 között, az ország „leggazdagabb köznemese", Festetics Antal (1764-1853) császári és királyi kamarás megbízásából épült, aki a tervezéssel az általa...

Varga Imre: Czóbel

Czóbel Béla festőművész szentendrei műterme helyén 1977-ben avatták fel a szobrot, ennek a másodpéldánya látható itt. Helyszín: Fő tér,  a Víztorony melletti téren. Szobor Modern Alakos Bronz Forrás:...

Varga Imre: Vénusz születése

Varga Imre „aranynapja” Siófokon – ezzel a címmel jelent meg tudósítás a Somogyi Népnap 1988. július 14-i számában: „A siófoki tanácsháza, illetve a művelődési ház előtti téren...

Varga Imre: Krúdy Gyula

A siófoki hintós Krúdy-szobor Siófok kellemes hangulatú parkjában, a Jókai parkban, a nyáron a turistáktól nyüzsgő Petőfi sétány mellett lett elhelyezve a Kossuth-díjas siófoki...

Fehérkő vára - Kereki

A vár feltehetően a XIV. század első évtizedeiben keletkezett. A történészek véleménye szerint Anjou Károly király adhatott utasítást egy uradalmi központ létesítésére, ami a továbbiakban...

Szamárkő - Zamárdi

  Az érdekes, sziklatömböt Zamárdi nyugati végén, a Kiserdő dombhajlatai között találjuk meg. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek...

Meszes Tóth Gyula: Kálmán Imre

A Rákosszentmihályon született szobrászművész 1959-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei voltak Somogyi József, Gyenes Tamás és Kisfaludy Strobl Zsigmond. A megbízásra készült...

Varga Imre: Kopernikusz

A Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnokába a színházterem bejárata mellett található Varga Imre Kopernikuszt ábrázoló bronz szobra. Alkotás jellege: szobor Stílus: modern  Forma: alakos,...

Kikötő

Igen érdekes látnivaló a Siófoki Kikötő, ahonnan a indulnak a Balatoni Hajózási Zrt. sétahajó járatai, a gyerekhajók és a retró diszkóhajók. Jegyváltás a kikötőben.. A legnagyobb...

Képesfa - Ságvár

A ságvári Képes fa „Akit Ságvárra vet a sorsa, ráadásul érdeklődik e somogyi község múltja iránt, annak nemcsak néhány évtizedre kell visszatekintenie, hanem majd’...

Varga Imre: Mementó a II. Magyar hadseregért

Siófok főterén ez a Varga Imre szabadtéri állandó kiállításának utolsó darabja. Részlet Christa Nickel - Beszélgetések Varga Imrével című könyvéből (1995) Az ön művészetében...

Kőröshegyi völgyhíd

A Kőröshegyi völgyhíd az M7-es autópálya viaduktja, Magyarország leghosszabb hídja. A Balaton déli partjával párhuzamosan fut, a Somogy megyei Zamárdi és Balatonszárszó között,...

Kőhegy és a kilátó - Zamárdi

Zamárditól délnyugatra emelkedik ez a szép környezetű, kiváló szőlőtermő, csodálatos panorámát nyújtó magaslat, romantikus pincéivel, hétvégi házaival. ...

Rózsakert

Közvetlenül a tó partján terül el a Rózsa-liget . A virágágyások és a rózsabokrok sokszínűsége, az óriás platánok adta árny, a tó nedves érintése paradicsomi atmoszférát...

Varga Imre: A professzor

Varga Imre Professzor című szobra a Fő téren Az 1977-ben készült alkotás Varga Imre szobrászművész munkája, a Fő téren található a Kálmán Imre Kulturális Központ épülete előtt....

Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális ...

Látogasson el Szántódpusztára! A szántódpusztai majorsági épületegyüttes XVIII-XIX. század fordulóján, a tihanyi apátság birtokaként Szántódpuszta, a XVIII-XIX. századi...

Varga Tamás: Könnyek kútja

Siófok Millennium parkjában a Sarlós Boldogasszonynak szentelt katolikus templom közelében áll a 2006-ban felállított Könnyek kútja elnevezésű emlékmű, amely az 56-os forradalom áldozataira emlékezik. Az...

Református templom - Balatonendréd

A református templomot 1790 körül emelték, majd közel száz év múlva felújították. Szürke falait magas fenyők veszik körül, bejárata és tornya a többi somogyi településhez hasonlóan...