Időjárás

nagyrészt felhős (nappal)
18°C  (9°C / 19°C)
Napkelte: 5:06
Napnyugta: 8:25

Holnap

nagyrészt felhős (nappal)
Min: 7°C
Max: 17°C
 

 


 

 

 


  "KIRÁLYI KÉNYEZTETÉS A CSÁSZÁROK FÜRDŐJÉBEN"

2006. július 9-től fogadja vendégeit a nemzetközi színvonalú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, mely Siófok város fürdőjeként aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.

A Galerius római császárról elnevezett, egész évben nyitva tartó fedett élményfürdő és wellness központ nevéhez méltóan a római fürdők hangulatát idézi, az élet szépségét, szeretetét, egyfajta életörömöt sugározva. Nemcsak rossz időjárás esetében, hanem a nyári hőségben is várjuk a kikapcsolódni és felfrissülni vágyókat, mégpedig klimatizált körülmények között.



Hirdetés

 
Siófoki taxi, minibusz transfer service
Balatoni Partyfotó

Tó vagy mocsár? Ha így marad minden, Balatonunk se lesz

(2012. május 14., hétfő)

Régió, vagy legalább régiós szemlélet kell a Balaton érdekében, azért, hogy évtizedek múltán is olyan maradjon a tavunk, mint most. És ehhez hiába várunk központi döntésekre, az itt élőknek maguknak kell ezt kézbe venni, mert ötven-száz év múlva Pestről legfeljebb majd egyből az Adriát célozzák meg, de akik a Balatonnál élnek, azoknak a jövője múlik a döntésképtelenségen. Huszonöt-harminc évünk van rá, hogy beavatkozzunk a Balatont elmocsarasító folyamatba.

Ezt Pécseli Péter, a közép-dunántúli vízügyi igazgatóság szakaszmérnöke mondta arra a kérdésünkre felelve, hogy csak „rá akart ijeszteni” a polgármesterekre, országgyűlési képviselőkre a Balatoni Szövetség minapi keszthelyi ülésén, vagy tényleg akkora a baj, amit egy tudós csapat kutatásaira alapozva elővezetett: 60 év múlva lefolyástalan tó lehet a Balaton. – „Ijesztgetni” kell, erős kifejezéseket használva, hiszen valóban komoly gondok vannak, illetve lehetnek – folytatta Pécseli. – Az alapvető gond, hogy annyi féle célra akarjuk használni a Balaton, amennyire egy élő tavat lehetetlen. Vannak védett nádosok, ahol nádgazdálkodás folytatható. A nemzeti park által kiemelten védett területeken még az sem. Épülnek azonban négycsillagos szállodák is és nagy ívű kikötőfejlesztési tervek készülnek.

Kilenc hónapon át természetvédelmi területként tekintünk a Balatonra, tudomásul véve, hogy hal, alga, madár is van és növények is. A szezon három hónapja alatt azonban ne legyen se iszap, se nád, se haltetem, se madár, se béka, se szúnyog. A vízszint meg mindig álljon 100-110 centin. A kétfajta igényt azonban egyazon tavon nem lehet kielégíteni. Nem valók például a Balatonra négyszáz vitorlást befogadó kikötők, negyven lábnyi tengeri jachtok. Korlátot kéne szabni, hiszen az ilyen létesítmények ösztönzik a további fejlesztéseket: több ezer négyzetméter burkolt vízpart, négycsillagos szálloda...

El kéne dönteni a szakaszmérnök szerint, hogy mit akarunk a Balatonnál. Teleépíteni a partot szállodakomplexumokkal? Akkor nem kell védeni a nádat, lehet korlátlanul iszapot kotorni. A „bé variáció”: a Balatonra Európa egyetlen természetes állapotban megmaradt nagy kiterjedésű, sekély vizű tavaként tekinteni.
– Ahhoz persze, hogy döntéseket lehessen hozni, egy kézbe kellene venni a Balaton ügyét – véli a vízügyi szakember. – Három zöldhatóság, öt megye, két nemzeti park, negyvenvalahány civil szervezet, negyvenhárom parti önkormányzat, ez a széttagoltság, ma már látszik, döntésképtelenséget okoz. Régiós döntéshozatali szervezet, szemlélet kell, máskülönben nem lesz Balatonunk néhány évtized múltán!
Mint a siófoki leeresztő zsilip kezelője, úgy véli a balatoni kirendeltség-vezető, hogy túlságosan meg van kötve a keze.

– Ha eléri a vízszint a 110 centit, nyitnom kell, nincs más választásom. Pedig sok millió köbméternyi vizet engedünk így el, ami súlyos pazarlás. Itt a tudós szakértői csapat előrejelzése: változik az éghajlat, 2035-2040 körül már csak annyi csapadék várható, amennyi víz befolyik a tóba. De 2070-2100 tájékán már nagyobb lesz a párolgás, mint a vízpótlódás. Csökkeni kezd tehát a vízszint, s előbb mocsár lesz, azután kiszárad a Balaton. Van azonban még 25-30 évünk a felkészülésre. Ki kell mondani: 120-130 centi vizet is kell hogy tartsunk a mederben, de ez esetben vállalni  kell, hogy a déli part mélyebben fekvő településein időnként utcákat önt el a víz. Vannak erre műszaki megoldások, de már most dönteni kell ezekről, hogy egy-két évtized alatt fokozatosan költeni lehessen rá.

Pécseli szerint bár a legjobb helye a víznek a mederben van, tárolók kialakítása is szóba jöhet a Bakonyban, vagy a Zala mentén.
– Ami aggodalomra ad okot: 1921 óta a legszárazabb év volt a 2011-es a Balaton vízgyűjtőjén. A sokévi átlagcsapadék ötven százaléka esett. Idén pedig már csak harminc százaléknál tartunk, ami az első négy hónapot illeti... Ma egyetlen szervezet, ágazat sem foglalkozik például azzal, hogy miért éri el egyre kevesebb csapadék a tavat? Mi történik a Kis-Balatonnál, a Zalánál? Nem készülnek ilyen szakértői anyagok, gyakorlatilag „szünetel” a vízgazdálkodás... El kéne dönteni: élőhely a Balaton, rekreációs tó, netán vízi vidámpark?

Madárparadicsom

A Balaton született és meghal, örökké nem létezik, hidrológusok, geológusok eleve nem jósoltak túl nagy jövőt a tónak (a földtörténet szempontjából néhány ezer év nem nagy idő...), emlékeztet Pécseli Péter. Természetes módon ki fog apadni, állítják a szakértők, de azért – figyelmeztet a szakaszmérnök – nem muszáj ezt a folyamatot felgyorsítanunk. Mi van, ha mégse jön be az előrejelzés és pár év múlva visszaáll az időjárás rendje? Pécseli erre azt mondja:
 – Nem baj, ha vész esetére ott vannak a tervek a fiókban. De ha hatvan év múlva már csak egy vizes pocsolya lesz a Balaton, akkor már késő lesz, az már csak a vízimadaraknak lesz paradicsom...


Zsilipcsapdában

Saját csapdájukba estek a szakemberek a siófoki zsilip megépítésével, ez ma már világos a „zsilipfelelős” szerint.
 – 1863-ig volt természetes vízjárású tó – emlékeztet Pécseli. – De amikor elkészült a zsilip, még utána is voltak 180 centis vízszintek, mert nem volt beépítve a part, akadtak berkek. A tömegturizmus érkeztekor senki se gondolt arra, hogy hová vezet a part beépítése, s hogy egyetlen szabályozási mód marad a zsilip, amivel csak leereszteni lehet, tölteni nem.

A Balaton vízmérlegét tekintve elméletileg nem lehet baj: átlagos évben a párolgás ugyanannyi (hatszáz milliméter), mint a csapadék, s az ugyancsak hatszáz milliméternyi befolyás adhatja a víztöbbletet. Csakhogy mind kevesebb már a csapadék és a vízbefolyás...

Három centi

Nem elég, hogy alacsony a Balaton vízszintje, egyes cégek (például nagy kiterjedésű gyümölcsfásuk öntözésére) súlyos mennyiséget vesznek ki belőle, ezt miért engedik? – tette fel a kérdést egy olvasónk.
Pécseli Péter azt mondja, emiatt nincs ok az aggodalomra: egy átlagos évben 30-35 milliméternyi, tehát három centinyi vizet vesznek ki a Balatonból. A DRV például ivóvíz-céllal, más, például mezőgazdasági felhasználók öntözésre használják. Ekkora vízmennyiség néhány nap alatt képes elpárologni, vagyis az összes vízkivételnek sincs észrevehető hatása a tó vízállására, mely immár hetek óta 80-82 centiméter.

 

Forrás: Sonline

Megtekintések száma: 310
Hozzászólások száma: 3
Az értékelések átlaga: 2

Hozzászólások, értékelések:
Szerző Pontszám Olvasva Közzétéve
Administrator Administrator 297 2012.06.02.
nemtudom mie9rt kell hipergyorsase1got ve1rni egy be9ta verzif3s telf3tf3l. Anno az n97, n95 se volt gyors. Ne9zzetek meg pe1r be9te1s ssouangmt is pf.
Administrator Administrator 293 2012.06.02.
: 2011. oktf3ber 14. pe9ntek Ha jf3l tudom, nem most jelentette9k be, e9s nem is most fog melnngeeji, hogy neked ennyire hirtelen kelljen elővenned azt a 15 ezer forintot. Tavaly decemberben jelentette9k be, jf6vő me1rciusban jf6n ki, tf6bb mint egy e9v alatt, ha nagyon akarsz f6ssze tudsz gyűjteni 15 ezer Ft-ot (a me1sodik re9sz collectors edition-je volt 9 ezer, csak fagy szf3lok). Jf3, persze előfordulhat, hogy valakinek te9nyleg fagy alakulnak a dolgai, hogy te9nyleg nem tudja megvenni, de szerintem ha nagyon akarne1d, megprf3be1lne1d f6ssze gyűjteni re1 a pe9nzt A DLC-k aze9rt annyira sok mindent nem adtak, ha be1r valf3ban sokat nf6veltek a je1te9ke9lme9nyen e9s a je1te9kidőn. Amfagy a DLC-ket e9n sem vettem meg, főleg mivel EA be1csinak kf6szf6nhetően nem e9rhetőek el kis haze1nkban. De az alapje1te9k kf6telező ve9tel.
Administrator Administrator 295 2012.06.02.
Sztem ez a Sony Ericsson elso durva atverese a vevoi fele Mert ugye tokjo, hogy rajt a WALKMAN jeezls, de csak egy uj platform egy medialejatszoval igazabol. Semmi walkman funkci sincs abban a nyamvadt lejatszoban. Se EQ, se szeles sztereo se semmi. Kivancsi vagyok, hogy legalabb temakat lehete allitani rajt. Bar azt hiszem, nem. Nagyon ugy tunik. A W nem mas csak egy valami amiert majd +10e Ft-tal tobbert eladhatjak. Szornyu, hogy ilyet tesznek. Nem vartam volna toluk