Balatonszemes is csatlakozott a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesülethez. A szervezet közleménye szerint Szemesen azt szeretnék, hogy a turizmus működtetése az eddiginél szervezettebb formában történjen.
S döntésükkel igazodni kívánnak a kormányzati törekvésekhez is, melyek a jövőben az eddiginél meghatározóbb szerepet szánnak a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezeteknek. S együtt szeretnének dolgozni a vendégcsalogatás érdekében a környező településekkel.
Balatonszemes egyik dédelgetett álma egy termálfürdő létrehozása, melynek alapját a tíz éve lefojtott termálkút jelenti. A község polgármestere szerint együtt nagyobb lehet az esély ennek a megvalósítására is.
A földvári kistérségi turisztikai egyesület immár 115 taggal rendelkezik. Nem csupán a térség önkormányzatainak döntő többsége, hanem a települések szálláshely-szolgáltatói, magánszállásadói, valamint a turizmusban érdekelt vállalkozók, civilek jelentik a bázist.
Forrás: Sonline






