Balatoni strandcsata: elit vendégek és törülközősök

Megjelenés dátuma:

Becsületsértő, rágalmazó, álságos, ízléstelen – jól egymás fejéhez vágták még utoljára ezeket és más szavakat a balatonföldvári nyugati strand fejlesztésének hívei és ellenzői, hogy aztán nemsokára népszavazás döntse el: akarják-e a helyiek az idestova kilenc éve tervezett beruházást, vitorláskikötő és a hozzá tartozó létesítmény építését a „retróstrandon”.

Ezúttal a beruházó kaposvári székhelyű Sevax Ingatlan Zrt. és az önkormányzat hívott össze lakossági fórumot, melyen Holovits Huba polgármester megerősítette: a napokban javaslatot tesz a képviselő-testületnek helyi népszavazás kiírására.
– Elavult strand, nem működő kemping, csak a gaz nő, ez ma Földvár nyugati vége – adta meg az alaphangot Sinka Béla, a Sevax ügyvezetője. Ács Judit, a cég jogásza pedig a kilencévi huzavona egyik okára világított rá azzal, hogy a szomszédos Fesztivál Társasház bosszúja áll a háttérben. A város ugyanis elbontatta a társasház strandkerítését közcélú parti sétány kialakítása céljából, s ekkor indítottak a nem helyi lakos apartman-tulajdonosok hadjáratot a tervezett kikötő ellen. A jogásznő szerint ez mára becsületsértő, rágalmazó kampánnyá terebélyesedett, Kovács Sándor a társasház részéről mindezt kikérte magának és durva csúsztatásnak mondta, hozzátéve: egyszerűen azt nem akarják, hogy a strandi partszakasz kétharmadát elfoglalja a kikötő és épületmonstrumok létesüljenek.

Füleki Tímea a Földvárért Civil Társaság nevében arra emlékeztetett: nem csak üdülőtulajdonosok ellenzik a beruházást. Azt is megtudhattuk tőle, hogy a civil szervezet „várhatóan több hivatalos szervnél kezdeményez vizsgálatot a nyugati strand ügyében, a város által a döntéshozatal folyamatában elkövetett, megítélésük szerint súlyos hibák miatt”. Az egyik ilyen szerintük az, hogy 2003-ban nem írt ki pályázatot az önkormányzat. Kiss Pál címzetes főjegyző a fórumon először azt mondta, hogy „meg volt hirdetve a terület, más nem jelentkezett és nem is kifogásolta senki”, mire Gáspárné Koseluk Zsuzsa önkormányzati képviselő úgy pontosított: – Egy A4-es lapra kitették a városházi hirdetőtáblára csupán helyrajzi szám feltüntetésével, hogy befektetőt keresnek; ez a szabályos pályáztatás?
A főjegyző válasza: – Bárcsak sorban álltak volna a befektetők az elmúlt kilenc évben, de nem álltak sorban...

Elhangoztak még olyan mondatok, hogy „látjuk a látványterveken, hol állnak az elit vendégek, de hová teszik majd a törülközőjüket a többiek?”, vagy hogy „élünk még ebben a városban kétezeregyszázan, akik nem vitorlázunk, mint a mai és az előző polgármester”. Szakács László alpolgármester a településalapító Széchényiek korával vont párhuzamot, akik azért vágtak a balatoni fejlesztésbe, mert „nem voltak kibékülve azzal, hogy a magyar arisztokrácia harmadrendű dalmát nyaralóhelyekre megy”. Szakács szerint retróstrand helyett ma is nívós, minőségi turistát vonzó beruházások kellenek. Egy esetleges kártérítési igényre vonatkozó kérdésre Ács Judit azt felelte a Sevax részéről: – Ma is hiszünk benne, hogy lesz kikötő. Földváron nincs ellenzék, csak huszonöt-harminc hangadó.

Majd elválik a népszavazáson, mellyel kapcsolatban a fórumon az is tisztázódott: ugyanazok voksolhatnak, akik a helyi önkormányzati választáson, vagyis az üdülőtulajdonosok nem, kivéve akik (ilyenek minden Balaton-parti településen akadnak kisebb-nagyobb számban) állandó lakosnak jelentették be magukat. Majd „gyorsan átjelentkeznek addig”, vetette föl valaki, mire Kiss Pál címzetes főjegyző azt felelte, hogy ezt nem ajánlaná senkinek...

 

Forrás: Sonline

 
Megtekintések száma: 1288
Jelenleg nem értékelt. Legyen Ön az első!