Az ízek és a hangok kiválóan kiegészítik egymást. Jó példa erre az I. Siófoki Sajt, Bor és Jazz Fesztivál. A rendezvény a hét végéig tart, érdemes kilátogatni a hajóállomásra!
Kecskesajtot én biztos nem kérek – ágál egy fiatal nő az egyik sajtkészítő mesternek. Kóstolja csak meg, kellemesen fog csalódni. Mi csak friss kecsketejből készítjük a sajtjainkat és ez az ízén is érződik, fejés után a tej rögtön a sajtkészítőhöz kerül – érkezik a válasz Krupenszki Lászlótól, aki persze nem akar senkit rábeszélni arra, hogy olyan sajtot kóstoljon, ami nem felel meg az ízlésének, de azért azt hozzáteszi: tapasztalataik szerint az előítélek az ízlelőbimbókra is hatással vannak. – Számtalanszor előfordult, hogy kóstoltattam, és a vendég, aki előtte hadakozott a kecskesajt ellen, mondván, ő azt ugyan nem szereti, elégedetten mormogott, miközben a szájában forgatta a sajtot, úgy hogy azt hitte tehéntejből készült.
A sajtos stand legfelső polcán egy nyolc kilós guriga vár felvágásra. A gyönyörű sárga teliholdról kiderül: elkészítéséhez mintegy 100 liter tejet használtak. – Egy kilónyi érett sajthoz minimum 10 liter tej szükséges – érkezik a szakértő magyarázat, ami még csak kulisszatitoknak sem minősül, hiszen a sajtkészítők nem tartják hét pecsét alatt a gyártási részleteket, tudásukat egymás közt és a publikummal is szívesen megosztják.
Az egyik vevőnek rókagombás érlelt kecskesajtot kínál a mester azzal a háttérrel, hogy ez a finomság legalább hat hónapig érik, és a rókagomba enzimjeinek köszönhetően fél év elteltével lesz hasonlatos a parmezánhoz. A kínálatban szerepel még többek között hortobágyi gyógynövényes érlelt sajt, de ott vannak a különböző fűszernövényekkel megbolondított, lágy sajtok vagy éppen a pásztorsajt, ami küllemében leginkább kenyérre emlékeztet. Slágerszámba mostanság a bükkfán füstölt parenyica megy, ez az egyik legkelendőbb.
A kikötői sajtos pultoktól néhány lépésnyire a Stelázsi polcai előtt találjuk magunkat, ahol kolbászok függeszkednek, kézműves szörpök és lekvárok sorakoznak. A finomságok jól megférnek az antikváriumi könyvek mellett, amit az árus ars poeticája hamar megmagyaráz. Táplálék a testnek és a szellemnek.
A fesztivál boros pultjai mögött szép magyar borokat kínálnak. A termelők az ország különböző pontjairól érkeztek. Az egyik boros házon messziről tetszeleg a felirat: a gyönyört itt mérjük. Pikantériája ez esetben legfeljebb a gyönyör névre keresztelt, édes bornak van, ami igazi különlegesség az I. Siófoki Sajt, Bor és Jazz Fesztivál kínálatában.
Az ízek harmóniáját szombat estig a jazz ritmusai egészítik ki. A színpadon ma este Kozma Orsi énekel, augusztus 11-én szombaton pedig Malek Andrea lép fel.
Forrás: Siófok / Siófokportal
Az értékelések átlaga: 3
Hozzászólások, értékelések:
| Szerző | Pontszám | Olvasva | Közzétéve |
| Administrator Administrator | 438 | 2013.01.08. | |
| JkgKBD , [url=http://gaqwmxsywtkv.com/]gaqwmxsywtkv[/url], [link=http://qkkretqguxti.com/]qkkretqguxti[/link], http://rxhylerxheoa.com/ | |||
| Administrator Administrator | 445 | 2013.01.07. | |
| 2N94Hj bbkpqeweutuy | |||
| Administrator Administrator | 445 | 2013.01.04. | |
| ahhoz e9rtek h pe1rperc alatt f6sszedobjak f6tleteket, amelyeket ke9sőbb kioodglzok, megfelelő indittate1s hate1se1ra. amennyiben ez hie1nyzik, e9s a pe1lye1zati kiedre1sban csupe1n annyi szerepel, h:\"A szerkesztőse9g dedjazza a legjobb alkote1sokat.\"\"A legjobbakat megjutalmazzuk!\"a komolyabb terveket kirake1se1t vagy elluste1lkodom kirakni, vagy utf3bb elfelejtem. neked kf6szf6nhetően erre tove1bbiakban odafigyelek. kf6szf6nf6m.ahhoz viszont egye9rtelműen e9rtek, hogy ha beszf3lok valakinek, ve1llalom szeme9lyemet. | |||






