
Bár a repülési szezonnak még nincs vége, egyértelműen látható, hogy a Hévíz-Balaton Airport Kft. az üzleti tervét teljesíteni, sőt túlteljesíteni képes.
A sármelléki Hévíz-Balaton Airport Kft. – korábban FlyBalaton – működtetésére az idén létesített száz százalékban önkormányzati tulajdonú céget Hévíz. Bár a repülési szezon még nem zárult le, egyértelműen látható, hogy a Hévíz-Balaton Airport Kft. az ez évi üzleti tervét teljesíti, sőt túlteljesíti. Mindezt úgy, hogy az önkormányzatnak egyetlen plusz fillérrel sem kellett beszállnia a reptér működtetésébe azon az összegen felül, melyet még a kft. megalapítása előtt, ez évi költségvetésének összeállításakor különített el a repülőtér működtetésére – olvasható a város honlapján. A sajtóközlemény szerint: ötvenmillió forintot tett félre a képviselő-testület az év elején a repüléssel kapcsolatos feladatokra.
– Amióta a repülőtér üzemel, nem volt olyan év, hogy a hévízi önkormányzat ne biztosított volna forrásokat a biztonságos üzemelés érdekében. Amikor a kft.-t megalapítottuk, félmillió forintos törzstőkével tettük meg, nem sokkal később viszont a testület úgy döntött, hogy azt az ötvenmilliót, amit korábban különítettünk el, tegyük át a cég költségvetésébe – fogalmazott Papp Gábor polgármester. – A másik változás, hogy időközben Könnyid László addigi turizmusért felelős alpolgármestert a légiügyek fejlesztéséért felelős alpolgármesterré neveztük ki, mivel hamar nyilvánvalóvá vált: ahhoz, hogy a repteret megfelelően és gazdaságosan működtethessük, illetve, hogy a turizmus szereplőivel reptér-ügyben folyamatosan tartani tudjuk a kapcsolatot, teljes odafigyelésre, munkára van szükség.
Könnyid László úgy nyilatkozott: a németországi charterjáratok a terveknek megfelelően érkeznek Sármellékre. Az üzleti tervben meghatározott célok e járatok folyamatos érkezése miatt teljesülnek. A túlteljesítés abból adódik, hogy jelentősebb plusz járatmozgás volt az elmúlt hónapokban. Legutóbb például a Balaton Sound fesztiválra érkeztek magángépekkel, kisgépekkel, melyek többletbevételt hoztak. További forráshoz jutnak a terminálban elhelyezett reklámanyagok, molinók, vagy épp a taxi járatokkal kötött szerződések nyomán is; ezekre eddig nem igazán fordított figyelmet senki. Komolyak a tárgyalások a járatbővítésben is – skandináv és orosz célterületen. Miután egy új járat indításának átfutási ideje tíz-tizenkét hónap, a tárgyalások eredménye a jövő évben realizálódhat.
Papp Gábor polgármester arra is kitért: az idei repülési szezon kiemelt feladata és célja volt az önkormányzati támogatás mellett állami források bevonása. Ez is sikeres volt, az állam gazdasági szerepet is vállalt a Hévíz-Balaton Airportban. Ugyanakkor elvárás állami részről, hogy lehetőség szerint, a környező önkormányzatokat, turizmusban érdekelt szervezeteket is bevonják a működtetés támogatásába, illetve, hogy tiszta helyzetet teremtsenek a tulajdonlás, eszközkérdések és üzemeltetés hármasságának tekintetében. Ezen utóbbiakhoz szintén biztosít az állam támogatást, előbbi esetében viszont a hévízi önkormányzat nagy feladata lesz 2013-ban a térség önkormányzataival folytatandó tárgyalássorozat megkezdése, a támogatási feladatok meghatározása.
– Az önkormányzat célja befektetők bevonása is – mutatott rá Papp Gábor. – Jelentős az érdeklődés a reptér és a repülőtér körüli területek hasznosítására, amíg azonban a tulajdonosi, üzemeltetői és eszköz birtokba vételi ügyek nem oldódnak meg, a tárgyalások is nehezebbek. Amennyiben kevesebb szereplős lesz a reptér-ügy, tisztább helyzetet tudnak teremteni, új perspektívák nyílhatnak meg nemcsak Hévíz, de a megyei városok és a Dunántúl tekintetében is, mivel az út nyitva áll ahhoz, hogy a Hévíz-Balaton Airport nem csak nevében, de ténylegesen is regionális reptérré váljon.
Rendszeres járatok Sármelléken
A sármelléki Hévíz-Balaton Airport heti rendszerességgel fogad járatokat négy német nagyváros, Hamburg, Düsseldorf, Frankfurt és Berlin repülőtereiről. Ezek a Lufthansa charterjáratai, melyek április 14 és november 10 között közlekednek szombatonként. Április 19 és szeptember 27 között kéthetente csütörtökönként pedig a Germania légitársaság gépei közlekednek Erfurból, Lipcséből és Drezdából.
Forrás: Sonline






