8600 Siófok, Kikötő

Továbbküldöm

 
 

 


 

 

 


  "KIRÁLYI KÉNYEZTETÉS A CSÁSZÁROK FÜRDŐJÉBEN"

2006. július 9-től fogadja vendégeit a nemzetközi színvonalú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, mely Siófok város fürdőjeként aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.

A Galerius római császárról elnevezett, egész évben nyitva tartó fedett élményfürdő és wellness központ nevéhez méltóan a római fürdők hangulatát idézi, az élet szépségét, szeretetét, egyfajta életörömöt sugározva. Nemcsak rossz időjárás esetében, hanem a nyári hőségben is várjuk a kikapcsolódni és felfrissülni vágyókat, mégpedig klimatizált körülmények között.



 

Hirdetés

 
Siófoki taxi, minibusz transfer service
Balatoni Partyfotó
Kikötő, Siófok
Leírás
További képek
Szabad kapacitás
Akciók

A kikötőben 1864-ben a lapátkerekes Kisfaludy gőzös fogadásával kezdődött meg a rendszeres hajóforgalom. Ma is láthatunk itt XIX. századi hajókat.  


 A kikötőben megforduló számos hajó között megtalálhatjuk a XIX. század nyolcvanas éveiben épült, felújított Helka és Kelén motoros hajókat, valamint részt vehetünk különféle séta-, zenés-, kirándulóhajó-programokon.


A legnagyobb hajóforgalom itt zajlik a Balatonon. A kikötő épülete előtti parkban áll a balatoni gőzhajózás 100., 125. és 150. jubileumára felállított emlékmű.

1997-ben Siófok városa az első balatonátúszó, Szekrényessy Kálmán emlékére mészkőszobrot állított e helyre.

Interaktív térkép
Látnivalók | Épített örökségek | Szolgáltató / Üzlet
Felhasználók értékelése:
Jelenleg nem értékelt. Legyen Ön az első!